2016. március 27., vasárnap

Golden

Sziasztok!
Mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánok,illetve hosszú szünetet!
A részről annyit szeretnék mondani,hogy ilyet még életemben nem írtam,se nem olvastam és érdekel a véleményetek.
NINCS MEGSZABVA,HOGY MELYIK PÁROS!--->szóval kommentben kérlek írjátok le,hogy ti kikre gondoltatok közben!
Ui.:Zsepiket elő!!
Ui2.:A cím ne tévesszen meg titeket,ez a szám nagyon tetszik Zayn-től! GOLDEN!



„-Kész vagy?-üvöltött mögülem szerelmem.Rettenetesen féltem,semmit sem akartam jobban,csak otthon lenni,tévézni vagy szeretkezni….
-Nem…de mehet.-folyamatosan vettem a mélylevegőt,de egyre idegesebb lettem.
-Biztos rendesen be vagy csatolva?Ha bajod lesz,veled halok!-a gyomorgörcsöm mellé hirtelen érkezett a melegség.Annyira szeretem…
-Minden rendben,szeretlek…mehet.-bólintottam és kész voltam ugrani.
-Akkor háromra!Számolj velem!Egy,kettő..-kezébekapaszkodtam.-három!-és megtörtént!Elrugaszkodtunk az eddig félig-meddig biztonságot nyújtó padlóról és ugrottunk.Becsuktam a szemeim és olyan erősen szorítottam kedvesem kezét,hogy csodálkoztam hallgatása miatt.A szél cirógatta az arcom,s az egész bőrfelületemet.Életem értelme hátulról ölelt és éreztem a gyors,meleg levegővételeit.Ő már ezt megszokta,minden héten ugrik…de én.Én még soha ezelőtt.
A gondolataim szárnyaltak,ahogy én magam is.Boldogság terjedt bennem végig…nem éreztem illatokat,sem melegséget,ahogy hideget sem.Sem fájdalmat,sem pedig rossz érzést…csak boldogságot.Már értem miről beszélt nekem Ő…csak kikapcsol az agyad és nem gondolsz semmire.Ebben az egyben viszont tévedett…én csak RÁ gondoltam.Amint leérünk az lesz az első,hogy megköszönöm neki mindezt.Illetve milliárdnyi alkalommal kiejtem az ajkaimon,hogy mennyire szeretem Őt.Jobb embert magam mellé akkor sem találnék,ha több életem lehetne.Nem is kellene több élet…csak egy…Vele.
A szemüveg megvédte szemeimet,ezért bátorkodtam kinyitni azokat,s mikor megtettem elállt a lélegzetem..már amennyi volt akkor.Hihetetlen…a táj szépsége,a felhők puhasága,a világ teljessége…a tökéletesség.
Kiengedtem karom a szorításból és a testem mellé helyeztem,már amennyire elfért…a levegő eszeveszettül lebegett körülöttünk,de élveztem…minden egyes pillanatát.
-Szeretlek…istenem,kibaszottul szeretlek téged!-üvöltöttem torkom szakadtából.Éreztem amint hátulról szerelmem csak még jobban hozzám bújik és árad belőle a szeretet.Pontosan így érzem magam,remélem Ő is…Ő is annyira boldog,akárcsak én…
Valóban a felhők felett jártunk,csak ketten,csak mi és azt kívántam akkor,bár így maradhatnánk örökre.Nem bocsájtottam volna meg magamnak,ha ezt az élményt kihagyom.

Viszont annyira elmerültem a szerelemben és a vágyakozásba,hogy azt vettem észre,már-már kitekeredett nyakkal csókolom ki a szuszt is szerelmemből…ám ez nem is olyan nagy baj ugye?Az sem baj,hogy túl sokáig csókoltam?Hát nem hinném….
Az viszont rettenet nagy baj,hogy a környezetet nem vettem figyelembe…
A levegőben,a csókunk elvette az időérzékünket…olyannyira,hogy mikor kinyitottam a szemeim csak egy ordítást hallottam meg magam mögül..
Kétségbeesett…én is.Akkor már tudtam…itt baj lesz.
Mivel ketten voltunk egybekötve…így kettő ejtőernyőnk volt.Alig pár másodpercünk volt arra,hogy kinyissuk,vagy….
Ráncigálta,tépte…nem nyílt.Már kezdett kirajzolódni előttem az összes fa,összes bokor…minden.
Megpróbáltam énis..ugyanazt amit az előbb ő…és sikerült.Sikerült kinyitni,hatalmas megkönnyebbülés lett úrrá rajtam.
Pár másodperc múlva elkezdtünk lassulni,de…..nem eléggé.
-Nézz rám!-hátulról jött a hang…pár másodperc múlva a földhöz értünk…-Nem lesz baj!Szeretlek,ezt ne feledd sosem.Most pedig,az a feladat,hogy olyan kicsire húzd össze magad amennyire csak tudod,oké szerelmem?-tettem gyorsan amit kért,fogalmam sem volt mit akart,de miután összekuporodtam megéreztem magam körül Őt…teljesen körbefont.
-Szeretlek,te vagy az arany a világomban.Szeretlek,te vagy az arany a világomban.Szer…-ezt motyogtam folyamatosan…majd megtörtént.

Eddig annyira boldog voltam,sosem éreztem még ilyet,mintha az eddigi életem összes boldogsága egy pillanatra a testembe költözött volna,hogy ott emésszen fel engem.
Mit is tehettem volna?Oh,nagyon is sokat….például nem csókolom meg..várok!Az egész élet egy várakozás,én pedig nem voltam képes rá.Nem,viszont muszáj lett volna.Egyszer az életben muszáj lett volna…
Amit eddig az életemnek mondhattam,akit eddig a szerelmemnek szólíthattam,aki eddig az aranyom volt a világomban….egy szempillantás alatt ment el mellőlem.
Egy szempillantás…rövid idő.A másodperc egy kis töredéke,viszont két ember képes ennyi idő alatt is egymásba szeretni..s képes ennyi idő alatt.Egy szempillantás alatt elveszíteni egymást.
Egy kalandnak kezdődött és egy felejthetetlen katasztrófává nőtte ki magát,ami drámává és gyásszá változott.
Képtelenség…az egész világ.Eddig amennyire tökéletesnek hívtunk minden kis apró dolgot az univerzumban,most már nem jelent semmit,mert akivel tökéletes volt többé már nincs….többé,soha többé nincs melletted.
Azt tettem,amit kért.Mindig megtettem,akkor is.Később jöttem rá ,hogy Ő ezzel akart engem megvédeni.Meg akart védeni.
Pedig ezt Ő sem tudta…saját magamtól kellett volna megvédenie valakinek,ez is Ő lehetett volna….de már nem.

Megtörtént.
Szemeim lehunyva tartottam már nagyon régóta.Hirtelen éreztem meg a remegést,a fájdalmat és az elvesztés pillanatát.
Míg a levegőben voltunk,fordult a kocka…össze voltam gömbölyödve,s felül voltam.Ő alul…direkt.
Egy sík területre csapódtunk be.Sokkal rosszabb is lehetett volna,de nem..ez is elég volt.
Nagyon fájt..mindenem.Az eszméletem viszont nem vesztettem el.Annyira éber,mint akkor sosem voltam életem során.Kiűztem a fájdalmat a gondolataim közül,s csak arra tudtam gondolni,hogy Ő vele mi van.
Másodpercek teltek el,de nem mozdult…nem.mozdult.
-Kedvesem…szerelmem,hallod!Túléltük,érted?-leszedtem az arcáról az ejtőernyő anyagát,s…megláttam.
Nem.
Nem akartam elhinni.
-Édes…-könnyezett be a szemem.
A..a keze a hasában volt.A keze átszúrta a hasát…a csontja…át..
-M-minden…ren…rendben lesz.-sírtam,rettenetesen.Életemben nem sírtam annyira még..-Miért nem nyitod ki a szemed?-puszikat hintettem arcára és próbáltam elvonatkoztatni arról,hogy tiszta kosz és vér.
VÉR.
Miért vérzik ennyire?
-Szerelmem,kérlek.Nagyon szeretlek..ne tedd ezt.Tudom,hogy sokszor v..voltam hülye.Sőt,mindig..az vagyok.De nélküled tényleg ne..nem érek semmit.-hajába túrtam és ott is észrevettem….
Be van törve a feje…
-Nem hagyhatsz itt,édes….nem…
És vége volt…
Nem éreztem,nem hallottam semmit.
Csak az illata,a parfümjének az illata maradt az orromban,amit sosem felejtek el…
SOHA!”


-Ismét itt vagy?-a két évvel fiatalabb nő ismét felbukkant mellettem.Lehunytam szemeim és elfordultam.
-Sosem megyek el…Ő sem ment el,csak..csak nincs itt.-könnyeim szokás szerint folytak,de nem tehettem róla,ez már a napjaimba ivódtak…már…
Már nyolc éve.
-Nyolc éve volt,kedvesem.-hirtelen néztem fel rá.Dühöm egy cseppje sem párolgott belőlem.
-Hogy mondhatsz ilyet?Ha?Csak Ő,csak Ő szólíthat kedvesemnek!-a sírkő már nyolc éve ugyanott van,Vele.
-Tudod,hogy szeretlek…-könnyezett be.
-Te tudod,hogy szeretem Őt?Tudod te,hogy mennyire nagyon sze….-kitört belőlem a zokogás.Mellémsietett,helyetfoglalt mellettem…a sírkövön.
-Tudom,tudom…és én annyira sajnálom.Csak kérlek,próbálj megérteni…-abban a pillanatban bármit tudtam volna tenni,ordítani,kiabálni,szétverni valakit….de nem tudtam megérteni.
-Annyira hiányzik….annyira saj..sajnálom.Minden az én hibám.Ha..akkor nem csókolom meg…-maga felé fordított és nyakába vont.
-Nem a te hibád…így kellett történnie.Jobban szeret bárkinél…-hallottam a hangjából,hogy nehéz kimondania ezeket a szavakat,de tudja,hogy így van…nagyon szeret..szeretett.
-Az életét adta értem…és én?Hét rohadt éven kívül semmit nem tudtam neki adni…Hét darab év..-könnyeink összefolytak,de már nem érdekelt.
-Azért vagyok a feleséged,hogy itt legyek melletted és megelőzzem,hogy kárt tegyél magadban…Tudod te mennyi mindent adtál neki?A legcsodásabb hét éve volt,ebben biztos lehetsz…semmi,semmi nem állhatott a szerelmetek közé..még én sem.-igaza van.Évekkel ezelőtt szeretett már,de nekem csak Ő volt, Ő van és Ő lesz…amíg létezem.

Annyiszor gondolkodtam már azon,hogy ha akkor én haltam volna meg,vajon mi lenne vele…de valószínűleg ugyanaz,mint velem…vagy talán Ő…?
Igen,hónapokat feküdtem a pszichiátrián…egy ilyen traumát lehetetlen feldolgozni,még nyolc évvel utána sem.
A kép beleégett a retinámba…a rengeteg vér…a nyílt seb…a betört koponya…a szerelmem.A halott szerelmem.
Azóta vagyok képtelen altatók nélkül elaludni..
Azóta vagyok képtelen mást szeretni..
Azóta vagyok képtelen felejteni...
Azóta vagyok képtelen megbocsájtani magamnak..
Azóta vagyok képtelen véget vetni az életemnek..
Hogy miért?
Mert így sokkal jobban fáj..az én hibám.
A hibákért meg kell bűnhődni!
Egy ekkora hibáért egész hátralévő életemben bűnhődnöm kell!


Mert Ő volt az arany a világomban…de Ő már nincs..ezért én sem vagyok egész..

4 megjegyzés:

  1. Oh, hát ez egy "kicsit" morbid volt. És durván szomorú...
    De fura módon az első szomorú sztori ami nem siratott meg :/
    Paros ügyet illetőleg, nekem olyan Narry feelingje volt...
    Puszi; Sophia ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kicsit tényleg beteg sztori lett,de ezt is ki szerettem volna próbálni...
      Én közben hallgattam a golden-t maxon,szal picit sírós kedvem lett...meg úgy minden..:D
      Sejtettem,hogy valami Narry lesz :D Nálam Niam szimpatizált nagyon..direkt írtam így.
      <3
      pussz,Niky

      Törlés
  2. Szia!
    Szerintem pontosan tudod kiket képzeltem oda, de azért elmondom, hogy Ziall. Nekem tetszett, hogy morbid. Nagyon jó lett.
    Puszi❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm <3
      gondoltam,hogy ziall :D ez szinte egyértelmű volt
      ma még liita! <3

      Törlés